Szubjektív Magazin, Csaba Beatrix
Az internet és a közösségi média megjelenése jelentősen átformálta a kereslet-kínálat korábbi, viszonylagos egyensúlyát. A nagy mennyiségű ingyenes hozzáférés tartalmakhoz /filmekhez, zenékhez, online játékokhoz/, valamint a tájékoztatásban, az információhoz jutásban többnyire ingyenes és szinte korlátlan hozzáférhetőség határozza meg a 21. századi média helyzetét. A nyomtatott sajtó egyenesen a „nagy vesztesek” közé került. A korábbi, a nézettség tekintetében addig vezető média csatornáknak jelentős versenytársa az internet.
Polyák Gábor, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet igazgatója, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója. Arról kérdeztük, hova fejlődhet az újságírás, mint szakma, a média kihívásainak fényében.
PG: A fejlődés megállíthatatlan. Az internet robbanásszerű változást hozott. Az információhoz való szabad hozzáférés mindenképpen jó dolog. Az edukáció, a tájékozottság előnyös az emberek számára. Ez a média szerepét átformálta. Jelentősen átpolitizálódott a sajtó. Az nagy kérdés, hogy az olvasó / a társadalom mit kezd az információ bőséggel. A többféle kommunikációs eszköz valóban széleskörűbb tájékozottságot jelent-e a számára?
Ugyan a tartalomszolgáltatók átálltak az online elérhetőségre, azonban az ingyenes hozzáférhetőség a bevételek szempontjából, jelentős hátrányt hozott. A hirdetések online formában sokkal intenzívebbek lettek. Ez pedig nem csak vizuálisan zavaró. Gyakran a cikkek olvashatóságának rovására is megy, amikor néhány soronként megszakítja a szöveget akár több reklám is. Ami az online térben egyre többször videó tartalom. Ez pedig azt jelenti, hogy a „fogyasztói” szokások teljesen átalakultak. 2-3 másodperc alatt kell döntenie az olvasónak, hogy a cikket, vagy a reklámot választja. Az kérdés, hogy utána visszatér-e az eredeti anyaghoz?
A média információ közlő tényező. A személyes döntést viszont az információk befogadása és értelmezése tekintetében, mindig az olvasó/hallgató/néző hozza meg. Nem csak abban, hogy mit olvas, mit néz, mit hallgat. Hanem abban is, hogy mit szűr le az információból önmaga számára. A média mindig is azt szolgálta, hogy a tájékoztatással hasson az emberekre. Abban sincs jelentős különbség, hogy maga a csatorna, a közlési eszköz tulajdonosa határozta meg azt, hogy mikor, miről, hogyan tájékoztat.
CSB: Nem kérdés, hogy mindaz, ami az emberek elé kerül, meghatározhatja és formálhatja a gondolkodásukat.
PG: Jelentős különbség van abban, hogy az újságírás, mint szakma, ma már nem ugyan azt jelenti, mint akár néhány évtizeddel ezelőtt. Az internet és a közösségi média belépésével, a bloggerek, vloggerek, youtuberek, influenszerek, különböző tartalomgyártók, akár rövid idő alatt jelentős követői számra tehetnek szert. Ők pedig többnyire nem képzett média szakemberek. Ez pedig adott esetben kommunikációs stílust és akár morális irányokat is jelent.
Az olvasottság / nézettség tulajdonképpen „mindent visz”. Mindezt árnyalja az is, hogy a közösségi média egy rendkívül bonyolult algoritmussal dolgozik, amely tulajdonképpen „személyre szabottan” figyeli a tartalomfogyasztást, és éppen azt a témát dobja fel, amire az illető a legtöbbször kattint. Ez már teljesen más, mint bármely korábbi működés. Abban a tekintetben mindenképpen, hogy az újságíró hogyan tudja elérni az olvasót. Mindez pedig nagymértékben befolyásolja a reklámozókat. Pedig a fenntarthatóság érdekében szükséges a reklám a sajtó számára.
CSB: A magyar média törvény szabályozása nem tudja kezelni a közösségi felületeken megjelenő tartalmakat. Van ebből kiút?
Ez egy olyan „ördögi kör”, ami komolyan felveti a kérdést, mit jelent ma az újságírás és hova tart ez a szakma. A fiatalok tartalomfogyasztási szokásai mások, mint néhány éve. Az információ áradatban a nap 24 órájában folyamatosan új impulzus érhető el. Miközben az oktatás, és egyébként a felnőtt élet sem így működik. Szükség van az összpontosított és adott esetben a tartós figyelem fenntartására. Legyen az iskola vagy munka, meg kell tanulniuk bizonyos mértékű fegyelmezettséget. Miközben a világ afelé megy, hogy lehetőleg realtime, egyre több és egyre gyorsabb legyen az információ áramlása. Ugyanakkor meg kell tanulni a választás mikéntjét. Ugyanis manapság már számítógép sem kell az internetes tartalom eléréséhez. Elég egy okostelefon.
A nap bármely percében, szinte bármi elérhető a szélessávú internetnek köszönhetően. Teljesen mindegy, hogy otthon vagyunk, éppen közlekedünk, vagy dolgozunk. Ez pedig azt jelenti, hogy minden korosztály érintett a kérdésben, és valljuk be, a felnőttek sem rendelkeznek kellő önfegyelemmel az internetes tartalomfogyasztásban. Ezért általános recept nincs. Az viszont bizonyos, hogy mind az oktatásban, mind a sajtóban alkalmazkodni kell. Ebben pedig az lesz a nyertes, aki a leginkább képes kielégíteni az igényeket. Ami egyre inkább meghatározza azt is, hogy az újságírás és maga az újságíró szakma, szükségszerűen milyen irányba haladjon. Mindezzel együtt is érdemes küzdeni azért, hogy a szakma szabályait tartsuk be, és a minőségi újságírásnak maradjon kellő tere.
CSB: Az újságíró szakma mit tehet azért, hogy kialakuljon egy előre vivő diskurzus abban, hogy a minőségi tájékoztatás kívánatos trenddé váljon?
PG: Egyrészt érdekeltté kellene tenni az embereket, hogy a minőséget keressék. Méghozzá témától függetlenül. Ennek a kultúrája nem igazán alakult ki a rendszerváltást követően. Talán a szabad véleménynyilvánítás élménye, a demokrácia tanulása az egyik ok ebben. Ehhez még biztosan időre lesz szükség.
A másik elengedhetetlen tényező az lenne, hogy ne a fenntarthatóság kényszere hassa át a médiát. Jelenleg nem a minőségi igényt meghatározó, hanem az igényt követő pozícióba kényszerül a sajtó. Emellett valóban szükség lenne diskurzusokra, személyes találkozókra, ahol a szakemberek és a tartalomgyártók egy asztalhoz ülnek, és képessé válnak olyan közös platform létrehozására, ahol a hiteles tájékoztatás és a szabad véleménynyilvánítás egyaránt teret kaphat. Ha ez megvan, akkor azon is dolgozni kell, hogy milyen formában, milyen módon lehet valóban megszólítani az embereket a minőségi tartalommal.
CSB: Hogyan lehet ma hatékonyan megvalósítani a hiteles tájékoztatást, az ismeret átadást és a szórakoztatást a figyelem fenntarthatóságával?
PG: Mindez csak akkor tud létrejönni, ha mindenkinek érdeke fűződik ahhoz, hogy így legyen. Ez egyébként a társadalom igényeinek formálódását is jelenti, amit már gyermekkorban ki kell alakítani. Szóval lenne bőven tennivaló. Ugyanakkor arról sem vagyok meggyőződve, hogy a nagypolitikának az az érdeke, hogy önállóan gondolkodó, jól tájékozott, magas minőségre törekvő emberek legyenek többségben. Különben mindez már rég megvalósulhatott volna. Valószínűleg a passzív, befolyásolható massza az, ami a hatalom számára inkább megfelelő.
CSB: Mindezt figyelembe véve mik a reális esélyek?
PG: Úgy vélem, hogy érdemes küzdeni minden emberért. A szakmai felkészültség az egyik pillér. A minőségi újságírás az oktatásnál kezdődik. Kellenek olyan média felületek, amelyek alternatívát kínálnak.
CSB: Amíg van választási lehetőség, addig van remény a minőségi tartalomfogyasztásra.
PG: Érdemes azon is elgondolkodni, hogy az alapoktatásba hogyan lehet bevinni a kommunikációs képességek fejlesztését. Az is jó lenne, ha bármilyen tartalomgyártás valamilyen képzettség megszerzéséhez lenne köthető. Legalább a szakma alapvető szabályait ismerjék meg azok, akik valamilyen formában megszólítják és hatást gyakorolnak az emberekre.
Mert ez nem azt jelenti, hogy korlátozzák a tartalomgyártás formáit. Azt azonban igen, hogy legalább a szakmai alapismereteknek a birtokában legyen mindenki, aki valamilyen felületen megjelenik. A harmadik pillér a finanszírozás kérdése. Amíg ebben az értelemben kiszolgáltatott a média, addig nem lehet független. Elvileg ma bárki, bármikor létrehozhat egy média felületet. Azt azonban érdemes tudni, hogy ennek a működtetése önfenntartó kell legyen. Média vállalat nem születik a semmiből. Nagyon nagyok a költségek, a siker pedig egyáltalán nem garantált. A digitális média terén pedig még mindig nincs meg a siker receptje.
Nyugat-Európában van példa arra, hogy állami finanszírozásból, közpénzből működik minőségi médiatermék gyártó. Ilyen Magyarországon jelenleg nem létezik. Annak ellenére, hogy a Kormány rettenetesen sok közpénzt költ el kommunikációs tartalomgyártásra. Ugyanakkor ennek az összegnek az elosztása a média térben egyértelműen csak a saját érdekeit szolgálja. Ez a közmédiára is igaz. Ez egyfajta magyar specialitás, ami messze eltér a demokrácia alapvetéseitől és a nemzetközi trendektől is. Jelenleg itthon nem a széles értelemben vett, hiteles tájékoztatás a cél. Pedig ez a minden évben elköltött roppant összeg elegendő lenne arra, hogy valóban megfelelő színvonalú, hazai média működés valósulhasson meg.
Ha mindezt összevetjük, akkor felmerülhet a kérdés, hogy az objektív és hiteles újságírásnak hol van tere és milyen a finanszírozhatósága Magyarországon. A független újságírás értékrend kérdése. Az objektivitás az újságírás alapvetése kell legyen. A tájékoztatás hitelessége fontosabbá kell váljon, mint a személyes érdekek kiszolgálása. Ez sajtó etikai kérdés. Az emberek nem értéksemlegesek. A média sem az. De ez nem mehet a hiteles tájékoztatás rovására. A politikai ráhatás és befolyásolás, valamint a finanszírozási egyenlőtlenség mindenképpen kulcskérdéssé vált. Ez pedig a demokrácia kérdéskörébe is tartozik.
CSB: Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja. Ebben az összefüggésben van-e valamilyen ráhatása a magyar média állapotára. Mi az Uniós kitekintés?
PG: Az Európai Unió sok mindent tehetett volna már 2011-ben is, amikor elkészült a média törvény. Ez nem történt meg annak ellenére sem, hogy foglalkoztak a témával. Azonban semmilyen konkrét lépésre nem került sor. A brüsszeli bürokrácia a cselekvés szintjén úgy tűnik nem tartotta fontosnak, hogy ténylegesen ajánlásokat tegyen. Bár voltak bizottsági meghallgatások, jelentések, egyeztetések is, sajnos nem volt jelen elegendő érdekeltség ebben. Akkor sem, ha egyértelmű, hogy a közpénzek elosztása versenytorzító Magyarországon, a közszolgálati média finanszírozása egyáltalán nem átlátható, és nem felel meg az európai elvárásoknak. Sehol Európában nincs olyan média helyzet, mint Magyarországon. Még a volt szocialista országokban sem. A demokrácia és a média szabadság valójában egy szép és kívánatos szólam maradt.