Szerző: Vicsek Ferenc
Egy kutatás eredményei általában nem rengetik meg a világot, de igen fontos mutatói lehetnek egy adott ország állapotának, annak, hogyan gondolkodnak az emberek a világról és a saját országukban zajló eseményekről. A 2024. esztendő választási év volt, az Európai Unió parlamenti választásai és az önkormányzati választások intenzív kampánnyal jártak Magyarországon is, legalábbis ezt gondolná az ember. A választási dezinformációt vizsgálta a Political Capital által vezetett projekt, és a Lakmusz meg a Mérték Médiaelemző Műhely vett részt benne.
A kutatás sok tanulsággal szolgált; az egyik legérdekesebb az, hogy mennyire érdekli a megkérdezetteket a politika. A válasz sokkoló lehet azoknak, akik nem követik a választók politikai érdeklődését felmérő kutatásokat. Az ember azt gondolná, hogy az orosz–ukrán háború különösen növelte a közvélemény érdeklődését a politika iránt, hiszen békeidőben természetes magatartás az, ha a közösségnek csak egy kis része érdeklődik jobban a politikai játszmák iránt.
A szomszédban zajló háború, illetve egy háborús fenyegetettség idején azonban azt hinné az ember, hogy bekapcsolnak a hagyományos reflexek, az érdeklődést nem a kíváncsiság, hanem az egzisztenciális félelem generálja. A választási propaganda felerősítette a háborúval kapcsolatos híreket, de az eredmény azt mutatja, hogy bár a kampányüzenetek szerint Magyarország, sőt Európa jövője volt a tét, a politika iránti érdeklődés mégis alacsony maradt.
A kutatás tanulsága szerint lényegében csak a népesség nagyjából 6 százaléka nevezhető védettnek a manipulációkkal szemben, aki nagyon intenzíven követi a fejleményeket.
Részben ez a megfontolás a közszolgálati médiumok állami finanszírozásának alapja: legyen egy államilag fenntartott, sem a piacnak, sem a pártoknak nem kiszolgáltatott objektív információs forrás. Ahol az állam – mint Magyarországon is – a politikai propaganda-gépezet alá rendeli a közmédiumokat, ott a dezinformációs kampányok hatékonyabbak.
Mennyire érdekli a politika?
Az ábrán látható, hogy a népesség több mint 70 százaléka egyáltalán nem, vagy csak kicsit érdeklődik a politika iránt. Ez a közömbösség igen nagy kockázatot rejt magában, hiszen a közügyek iránti érdektelenség óriási lehetőséget nyújt a szinte ellenőrzés nélküli hatalomgyakorláshoz.
Kiderült az is, hogy a háborús fenyegetettség a propaganda révén hihetővé tehető, ugyanis még az ellenzéki érzelmű választók negyede is elhitte a kampányban, hogy a hozzájuk közel álló, általuk kedvelt politikai csoportok, tehát a „sajátjaik” háborúpártiak, és ezzel szemben a Fidesz a békepárti, a kormány akar békét.
A Fidesz támogatóinak 84 százaléka fogadta el, hogy az ellenzéki érzelmű választókhoz közel álló politikai csoportok háborúpártiak, és ezzel szemben a Fidesz a békepárti.
A kormánypropaganda sulykolta azt is, hogy az ellenzék „külföldi érdekeket” képvisel. Nos, a DK–MSZP–Párbeszéd összefogás híveinek 34 (!) százaléka, vagyis minden harmadik ember vette be a kormánypropaganda azon állítását, hogy a baloldali politikusok külföldi érdekeket szolgálnak, úgymond „megvették őket kilóra”. Érdekes módon az újonnan a politikai porondra került Tisza Párt híveinek csak 18 százaléka tartja igaznak az állítást, hogy a baloldalt megvették az idegenek kilóra.
Megvették őket kilóra
A 2010 után módszeresen átalakított médiarendszer, a kormány által ellenőrzött tájékoztatási rendszer tehát alkalmas arra, hogy a választók jórészét a saját politikai irányzatát képviselő mozgalmak ellen hangolja, folyamatosan manipulálható a választók véleménye. Így például az ellenzéki pártok támogatóinak körében nagyobb arányban elfogadott az az állítás, hogy az Európai Unió háborúpárti, a magyar kormány békepárti.
„Az Európai Unió háborúpárti”
A DK–MSZP–Párbeszéd összefogás híveinek 33 százaléka szerint az Európai Unió háborúpárti, a magyar kormány békepárti. A Fidesz–KDNP támogatóink több, mint 80%-a fogadta el az állítást igaznak, támogatóinak 20%-a viszont nem. – A Tisza Párt híveinek 25 százaléka igaznak fogadta el az állítást.
Ahol a mindennapi tapasztalat élesen ütközik a propagandával, ott sokkal rosszabbak a propagandista esélyei. Jó példa erre az infláció okát firtató kérdés, hiszen még a Fidesz-szavazók 49 százaléka szerint is a magyar kormány intézkedései okozták az európai összehasonlításban kiemelkedően magas inflációt. A DK–MSZP–Párbeszéd-összefogás szavazói, illetve a Tisza Párt támogatói már 84, illetve 83 százalékban gondolták úgy, hogy a magyar kormány intézkedése miatt volt kiugróan magas Magyarországon az infláció.
Az úgynevezett tükör-állítás igazságtartalmával kapcsolatban is sokatmondó a választók álláspontja. A Fidesz híveinek a 62 százaléka tartotta igaznak, hogy a magyar kormány sikeresen legyőzte az inflációt. A DK–MSZP–Párbeszéd összefogás szavazóinak azonban már mindössze a 19 százaléka értett egyet az állítással. Ami persze azt is jelenti, hogy 19 százalék egyetértett.
Figyelemreméltó, hogy alig van különbség a kampányban elhangzó a dezinformációs csomagok és a tényekre alapozott állítások elfogadottsága között.
A következő ábra a választásokra, illetve a médiaviszonyokra vonatkozik:
A médiafölény döntő a választásban
Az ábrából kiderül, hogy a választók számottevő része tisztában van azzal, hogy a véleménye manipulációs, dezinformációs mechanizmusok hatására alakul ki.
Nagy számban tartja igaznak az állítást, hogy döntő hatással van a választásra a kormányzat média-erőfölénye. A teljes népesség 40 százaléka fogadja el ezt a kijelentést. A Fidesz támogatóinak 18%-a, az ellenzéki választóknak kicsit több, mint a fele és a párt nélküli válaszadóknak csaknem a harmada tartja igaznak az állítást. Azok körében, akik legalább valamennyire követik a közéleti folyamatokat, azt látjuk, hogy a Fidesz támogatóinak több, mint fele (51%-a) szerint igaz az állítás; az ellenzékieknek pedig jóval több, mint háromnegyede.
Ez bizonyítja a Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin állításának igazságát, amely szerint: „Tudjuk, hogy hazudnak, ők is tudják, hogy hazudnak, sőt, azt is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy hazudnak, azt is tudjuk, hogy ők is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy hazudnak, és persze ők is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy ők is tudják, hogy mi is tudjuk, hogy hazudnak, de ők mégis hazudnak”. — „A hazugság nemcsak erkölcsi kategóriává, hanem az ország alapiparává vált”.
